Számos tényanyagot közölhetnék azzal kapcsolatban, hogy miért is egészséges, előnyös a fagyasztott gyümölcsök fogyasztása.

Felsorolhatnánk azokat a kísérleteket, melyek bizonyítják, hogy a betakarítás utáni, néhány órán belüli fagyasztással megőrizhető a friss termékek tápanyagértéke. Bizonyított tény, hogy a vitaminok, ásványi anyagok és a rostok szintje hasonló mértékű a fagyasztott termékekben, mint a friss gyümölcsökben.
Azt is elmondhatjuk, hogy a fagyasztott gyümölcs termékek -az egyszerűbb, gyorsabb, konyhai felhasználhatóságuk mellett- egészségünkre gyakorolt hatása hasonló, esetlegesen magasabb is, mint a friss terméseké, hiszen azok napról napra veszítenek egyes bel tartalmi, és érzékszervi tulajdonságaikból a szállítás és tárolás során.

 

 

A fagyasztott gyümölcsök felhasználásának rengeteg lehetősége van

Ezeket a tényeket minden bizonnyal sok helyen hallhatták már, ezért mi, egyszerűen csak arra szeretnénk felhívni figyelmüket, hogy fogyasszanak minél több fagyasztott gyümölcsöt, hogy élvezhessék a friss gyümölcs ízét minden évszakban!

 

 

 

Akár reggelire zabpehellyel, akár turmix formájában, egy finom desszertként, vagy vidám hangulatban barátainkkal egy frissítő koktélban… Vagy csak egyszerűen azért, mert egy esős hideg őszi, téli estén eszünkbe juttatja a nyár ízeit, emlékeit…..
Gasztro szakemberek segítségével, receptötletekkel, segíteni is szeretnénk Önöket a gyümölcsök változatos felhasználhatóságában.
Így- reményeink szerint- mindenki megtalálhatja a számára legkellemesebb, legtöbb ízélményt biztostó gyümölcsös ételt, italt.

 

De, miért érdemes a mi fagyasztott gyümölcseinket választani? 

Azt, hogy miért a mi fagyasztott gyümölcs termékeinket érdemes választania, és hogy miért tudnánk egy gyümölcsöző kapcsolatban kölcsönös elégedettséggel együttműködni, arról az alábbi gondolatainkkal szeretnénk a tevékenységünk felől érdeklődőket meggyőzni:

Mert: Mint hazánk egyik legnagyobb fagyasztott gyümölcs feldolgozója, cégünk a legmagasabb szintű élelmiszer biztonságot garantáló minőségbiztosítási rendszert alkalmazza, és azt előírások szerint működteti, több mint 30 éves tapasztalattal és specifikus szaktudással.

Mert: Rendelkezünk a hosszútávon fenntartható működéshez szükséges humán erőforrással. A gyümölcs feldolgozás terén tapasztalt, nagy szaktudással rendelkező kollégáink segítségével támogatjuk, képezzük fiatalabb munkatársainkat.

Mert: Nagy hangsúlyt fektetünk a hazai értékek képviselésére (magyar termék védjegy használata). Rendelkezünk saját tulajdonban lévő, folyamatosan bővülő nyersanyag bázissal, mely hosszútávon biztosítja a stabil, legmagasabb minőségű termékek ellátást belföldi partnereink részére. Valamint további lehetőséget biztosít a méltán híres hazai gyümölcstermesztés európai hírnevének öregbítésére, támogatva termelőinket és hirdetve a magyar termékek kiemelkedő minőségét.

Mert: Alapvető célkitűzésünk a modern, gazdaságos, környezetbarát, megújuló energiaforrások használata a versenyképes árszint és fenntarthatóság érdekében.

Mert: Feldolgozó, csomagoló, raktározási technológiánk folyamatos fejlesztése a fogyasztói trendek, megújuló fogyasztói szokásoknak megfelelően állandó.